Új bejegyzés Frissítés

2014.09.26. 17:25 Poppy

Amint lehunytam a szememet, máris képek ezrei peregtek le a szemem előtt, ezért is voltam amúgy rossz alvó, folyton járt valamin az agyam, vagy nosztalgiáztam. Ahogy most is tettem egyébként, ugyanis végig kellett gondolnom jogosan szívózunk-e a kicsikkel? Én is ilyen hiperaktív sajtkukac voltam, mint a mostaniak? Csak nem lehettem ennyire idegesítő kölyök, döntöttem el magamban, és ezzel a tudattal megnyugtatva magam felidéztem, ahogy unott képpel ültem gyógynövénytanon, vagy ahogy fapofával hallgattam az öreg McGalagony-t, hogy már megint becsempéztem egy kör alakú, nagyon is labdához hasonlító tárgyat az órájára. Hm.. a régi szép idők, amikor még nem kellett eldöntenem mit akarok magammal kezdeni a későbbiekben. Bár még így is van egy évem kitalálni, mivel akarok pénzt keresni. Olyannyira elmélyültem a gondolataimban, és kezdett a szememre ülni az ólmos fáradtság, hogy észre sem vettem, mikor vagy merre indultak azok a kisördögök. De igazából nem is nagyon zavart, Donald-nak kell a felelősséget vállalnia bármilyen balesetért. Ha netalán valamelyik kölyök sikeresen az egyik csilláron landolna egy rosszul elmondott bűbáj miatt, de akkor is, ha csak simán neki menne valamelyikük az ajtófélfának. Azt ugyanis nem tartom valószínűnek, hogy egy hugrabugos rátámadna bármelyikükre is. Nem kockáztatnának érte pontot, mégha jogos is lenne az ellen-támadás. Habár Donaldék nagoyn is bíztak benne, hogy nem fog fény derülni erre a kis akcióra, hisz úgyse terveztek senkit sem megölni rituálisan. Mondhattam volna erre, hogy örülök, de csak vállat vontam és annyiban hagytam a dolgot, pont mint, ahogy most is hidegen hagyott mivel készítik ki egymást a törpék. Kezdtem úgy érezni, hogy ma már nem fogok feltápászkodni erről a kanapéról, olyan kényelmesen belesüppedtem, és a végtagjaim olyannyira elnhezültek a szokatlan békés csend miatt, hogy nem sok kedvem volt vissza másznom a saját klubhelyiségünkbe. Úgy is korán kelő vagyok, szóval talán azt is megúsznám, hogy bárki meglássa, hogy itt aludtam, mert egy pletykát azért mégsem kockáztathatok meg. Azt mégsem hihetik rólam, hogy bárkivel jóba vagyok innen. Nem mintha különösebb bajom lenne a hugrabugosokkal, főleg, hogy anyám is az volt, csak egy Garricktől elvárják, hogy utáljon mindnekit, aki nem mardekáros. Csakhogy ez az elmélet eleve hülyeség, mert a húgom meg griffendéles, szóval ennyit erről. Már épp áteveztem volna ennek nyugtázásával álomországba, amikor halk léptek ütötték meg a fülem, és nem sokkal ezután egy lágyan csengő hang is társult a puha tipegéshez. Felőlem persze lehetett volna bármilyen finom hangja, és bármilyen megjelenése, megzavart a pihenésembe, és az inaktív felügyeletemben egyszerre. Pedig eleve ritkán csinálok két dolgot egyszerre. Ugyanakkor nem vagyok olyan tapló, hogy ne válaszoljak, vagy semmibe vegyem őt. Nem hiába, valamit örököltem azért anyámtól is, mégha nem is szívesen reklámozom. - A homlokomra  van írva, vagy kviddics-rajongó vagy? - vigyorodtam el még mindig csukott szemmel, enyhe gunyorossággal a hangomban, de nem szántam sértésnek, inkább csak szokásom volt csípkelődni. Ezt persze a lány nem tudhatta, de kíváncsi voltam, hogy fog rá reagálni. A következő kijelentésére már felszaladt a szemöldököm, de aztán újabb vidám görbületre húzodott a szám, és ezúttal már kinyitottam a szemeimet és megkerestem a tekintetét a sötétben. Nem volt olyan hű de egyszerű ezek között a fényviszonyok között, de egész gyorsan hozzá szokott a szemem. - Kíváncsi lennék ezt most ironikusan értetted-e, mert eddig abban a tudatban éltem, hogy itt nem is tudják a szó jelentését sem. Mellesleg tényleg kényelmes a kanapé, de én most a helyedbnen me társalognék egy mardekárossal sem, mert lehet az egyik ifjonc most fejezi le a plüssnyuladat, ami a párnádon csücsül - dőltem vissza a kanapéra, kezeimet ismét a tarkóm alá helyezve.

2014.09.26. 16:06 shade

A mai nap is ugyanúgy telt el, mint a többi. Hiába, hogy a mágia világában élek, még mindig gyakran kapom magam (és a tanárok) azon, hogy a semmibe révedő tekintettel bámulok ki az ablakon, ábrándos mosollyal az arcomon, vagy éppen a füzetem margójára firkálgatok sárkányokat, egyszarvúkat, bajba jutott királylányokat. Valahogy a képzeletem mindig sokkal színesebbé tette a valóságot, és nagyot koppanok, amikor visszarángatnak a fantázia mezsgyéjéből. Ahhoz képest, hogy mennyire elfáradtam a sok papírtekercs felett való görnyedésben, nehezen jött álom a szememre. Csak feküdtem az ágyamban, és malmoztam, vagy megpróbáltam barikat számolni, de nem ment az alvás. Főleg, miután rájöttem, hogy elfelejtettem a holnapi asztronómia házi felét megcsinálni. Basszus, basszus, basszus, Miss Fawley ki fog csinálni!, pattantam fel az ágyról, és a sötétben való tapogatózás után felkaptam a táskámat úgy, ahogy volt, könyvestül-mindenestül, és belebújva a nyuszis mamuszomba, amilyen halkan csak tudtam, leosontam a klubhelyiségbe. Ha a korom sötétségéhez hasonlítom az ott uralkodó színvilágot, nem hazudok. Az orrom hegyéig sem láttam, mivel már rég nem tartózkodott senki sem ott – leoltották a lámpákat, mindenki alváshoz készülődött. De én még most kezdek neki az asztronómia házim befejezéséhez, szuper! Hirtelen úgy éreztem, mindjárt leragad a szemem, és már nem is tűnt olyan fontosnak, hogy most, rögtön és azonnal tollat és szextánst ragadjak, ráadásul a hálóingemben egy kicsit berzesnek éreztem a hőmérsékletet. Gyorsan megráztam a fejemet, hogy egy kicsit felébresszem magam, aztán villanyt gyújtottam, mire az egész helyiség fényárba borult – vagy legalábbis világosabb lett, mint a korom színe. Azért a fényártól messze járt, de ki tudtam venni, hogy nem vagyok egyedül. Valaki ült a kanapén, láttam a feje búbját. Még egy éjjeli bagoly, summáztam magamban, és megkerültem az ülőalkalmatosságot, mivel egyedül ott volt asztal, ahová le lehetett ülni. Egy oldalpillantást vetettem az ücsörgőre, aztán én is helyet foglaltam volna, amikor mozogni kezdtek a fogaskerekek a fejemben, és jobban szemügyre vettem az illetőt. - Te mardekáros vagy – közöltem vele álomittas hangon, de egyáltalán nem meglepődve. Lassan hozzászoktam minden furcsasághoz, ami Roxfortban történik, így az sem lepett meg, hogy egy rivális ház tanulója a mi körletünkbe keveredett. Megesik néha az ilyesmi, nem? – A ti klubhelyiségetekben biztos nagyon kényelmetlen lehet a kanapé, ha ide jössz, hogy üldögélj egy kicsit.

2014.09.25. 20:45 Poppy

Már elsőévesként hozzászoktam ahhoz, hogy Mardekárosnak lenni nem könnyű. Hamar kiderült, hogy nem csak apámnak vannak képzeletet felülmúló elvárásai felém, de a tanáraimnak és "barátaimnak" is. Ám évről-évre kezdett kifakulni belőlük az erőlködés, így, utolsó évesként már sokkal könnyebben léptem át Roxfort küszöbét, mint pár évvel ezelőtt. És ez nem csak amitt volt, mert a zsememben éreztem már előre az elismerést, amit az első nyertes kviddics meccsünkért fogunk kapni - mert bárki is legyen az ellenfél, nem sokáig fognak küzdeni -, hanem mert egy hétig senkit nem fog érdekelni mit csinálok. Békén fognak hagyni mindannyian, barátok, tanárok egyaránt. A közhiedelemmel ellentétben nem vagyok én olyan kegyetlen, mint amilyennek beállítanak. Más kérdés az, hogy a mardekárosok bevatási szertartását, vagyis egy hetes módszeres kínzásukat én szerveztem meg. Kizárólag Willard miatt, nem hagyattam ki, hogy bosszút ne álljak a megbecstelenített Ripropsky tankönyvemért. Nem mintha annyira felzaklatott volna, hogy újat kell vennem, inkább az, hogy büntetés nélkül megúszta, és egészen biztos vagoyk benne, hogy továbbra is átjárónak fogja használni a szobámat... azaz szobánkat. Eltitatni meg nem fogom Lumpsluck-kal, amúgy sem figyelt rám soha. Aki nincs benne a Lump-féle elitbe, arra jóformán annyi időt sem szán, mint egy jobblétre szenderült trollra. Bár lehet, hogy simán csak az én pofámat nem bírja, azon sem lepődnék meg. Ha ezt az estét, kibírom, akkor egy egész életem lesz rá, hogy kiherjem az elsősöket - bíztattam magam gondolatban, ugyanis még ezt az egy estét valahogy ki kell még húznom. Én voltam az egész hüleségnek az egyik fő-bűnöse, így muszáj volt ott lennem a mitugrálszok kis akciójánál. Donald elmondása alapján azért, mert felügyelnem kell, hogy mindent helyesen csinálnak-e a kis ördögfiókák. Én persze tudtam jól, hog csak azért kellek, hogy legyen kire rákenni az egészet, ha feltűnne a Hugrabug egyik prefektusa, vagy maga a házvezető. Aminek persze én sem örülnék, mert akkor még azon is törnöm kéne a fejem elalvás előtt, hogy melyik varázsigével kínozzam halálra másnap Donald-ékat, mert ez természetesen nem maradna büntetlenül. Holott sokkal kellemesebben is el tudtam volna képzelni az estém. Lassú, lomha léptekkel értünk el csapatosan a Hugrabug 'fészkéhez', és persze tudtam jól, hogy ennek még lesz visszhangja, valamiért egyik tanár sem volt oda azért, hogy pár idősebb srác beavatási szertartás alá vette a kicsiket, pláne, hogy ez a mardekáron belül. Ha hollóátiak lennénk, talán még engednék is, jó kis pizsipartit tartanánk velük biztos, és még a tanárokat is meghívnánk... Hmm, ha most ezt az egyik hollóháti hallaná, tuti megfojtana... de legalábbis megpróbálná. Míg én elmerültem saját gondolataimba, addig Donald, és még két másik idősebb srác elkezdte kiadni az ukászt, hogy ezt-meg azt a varázsigét kell gyorsan elmormolni, hogy ráijesszenek a lányokra. Én bezzeg csak az első kényelmes kanapét kerestem. Mivel már amúgy takarodó közeli időpont volt, nem csoda, hogy egyetlen lélek nem volt a központi helyiségben, így hamar elterpeszeketem az egyik szabad kanapén és hagytam, hogy a többiek csöndben settenkedjenek a hálószobák felé. Nem igazán érdekelt, hogy ki fog ezek után bajba kerülni, én nemtörődöm módon elnyúltam a kanapén és a kezeimmel megtámasztva a tarkómat, lehunytam a szemeim.

[3-1]